A Heysel tragédia 1985. május 29 -én 39-en életüket vesztették, és közel 400-an megsebesültek abban az õrült vérengzésben, amely közvetlenül a Juventus - Liverpool BEK döntõ elõtt tört ki Brüsszelben. Az eseményeket, az élõ televíziós közvetítésnek köszönhetõen, százmilliók nézték sokkhatás alatt, és közben nem hittek a saját szemüknek. Ez volt minden idõk egyik legszomorúbb sporttörténeti eseménye, amely miatt az angol klubokat évekre kizárták a nemzetközi kupákból. Az összecsapás kb. 1,5 órával a mérkõzés elõtt kezdõdött, amikor a liverpooli huligánok áttörve egy kisebb kerítést, megtámadták a Juventus szurkolóit. Az olaszok egy kb. 3 méter magas téglafalon át próbáltak meg menekülni, amely késõbb leomlott. Az áldozatok nagy része ekkor vesztette életét, míg a többieket egész egyszerûen kõdarabokkal agyonverték, illetve késekkel halálra szurkálták. Állítólag két szurkolót pedig lelõttek a stadionon belül. A belga rendõrség tehetetlenül nézte végig a tragédiát. A halálra rémült nézõk megpróbáltak a stadionon belül a feljebb lévõ szektorokba menekülni, azonban a vérengzés ott is folytatódott. Halott és sérült emberek feküdtek szanaszét, a TV nézõk vérzõ, sikító embereket láttak céltalanul rohanni. A halottakat a stadionon kívül gyûjtötték össze, míg a sérülteket kórházba szállították. A tragédiát követõen rendõri erõsítés érkezett a stadionhoz, és a két klub játékosai próbálták lecsillapítani szurkolóikat. Bár a Juventus nem akarta lejátszani a mérkõzést, de biztonsági okokból (arra hivatkozva, hogy a rendõrségnek több ideje legyen a helyzetet kezelni) végül is úgy döntöttek, hogy megrendezik a mérkõzést. Így jó másfél órával az elõre tervezetthez képest elkezdõdött a találkozó. A belga rendõrséget heves kritikai támadások érték felkészületlenségük miatt. Állítólag jóval a mérkõzés elõtt figyelmeztették õket, hogy erõszakos cselekmény várható, és azt javasolták nekik, hogy kellõ gonddal válasszák ketté az angol és olasz szurkolókat. Számtalan szurkoló életét lehetett volna megmenteni, ha a mérkõzés elõtt nem vontak volna kerítéseket az álló és ülõhelyek közé, hiszen így elzárták a menekülési utat az olasz szurkolók elõl. Utólagosan kiderült, hogy mintegy 100 részeg angol huligán kezdte az egész szörnyûséget. Az angolok agresszivitásáról és erõszakos viselkedésérõl tudomása volt a rendõrségnek, hiszen a nap folyamán több helyrõl érkeztek bejelentések. Mindenki egyetért abban, hogy az angol huligánok voltak a felelõsek a katasztrófáért. Ezt követõen az olaszországi angol nagykövetséget, és számos angol irodát ért atrocitás szerte Olaszországban. A következõ tudósítást Vittorio Fioravanti készítette: "1985. május 29-én délután a caracasi RCTV asszisztenseként voltam jelen a mérkõzésen. Izgatottan vártuk, hogy kiadhassuk az élõképet Venezuelába a Juventus - Liverpool BEK döntõrõl. Éppen különbözõ hasznos információkat és adatokat közöltem a három venezuelai riporternek, akik vártak a bejelentkezésre. Közöltem velük a kezdõcsapatokat, amely a következõképpen festett. Juventus: Tacconi; Scirea; Favero, Brio, Cabrini; Bonini, Tardelli, Platini; Briaschi, Rossi, Boniek. Edzõ: Trapattoni. Liverpool: Grobbelaar; Lawrenson; Neal, Beglin, Nicol; Hansen, Dalglish,, Whelan; Rush, Walsh, Wark. Edzõ: Fagan. A játékvezetõ a svájci Diana. Az RCTV egyike volt annak a 60 TV társaságnak, amely élõben közvetítette a mérkõzést. Olyan országok voltak ezek között, mint pl. Pakisztán, Dél-Afrika, Kína, India, és elõször a televíziózás történetében Ausztrália. Több mint egymilliárd nézõ várta izgatottan a TV képernyõk elõtt, hogy elkezdõdjék a döntõ. 11 óra volt Venezuelában, és 17 óra Brüsszelben, amikor kb. 60.000 nézõ, sokan közülük részegen, megkezdte útját a stadionhoz. Sok rendõr követte õket végig az utcákon. Mindannyian a Heysel stadionba siettek, ebbe a kicsit régimódi létesítménybe, amely utólag kijelenthetõ, hogy nem volt méltó helyszíne egy ilyen rangos sporteseménynek, és ennél a pontnál azonban nem lehet elmenni szó nélkül az UEFA illetékeseinek felelõssége mellett. 18 óra után kezdték le beengedni a nézõket a szektorokba. Az olaszok foglalták el a jobb oldali, az angolok pedig a bal oldali lelátókat. Bár sok rendõr nem volt a stadionban, senki sem aggódott. Itt kell szólni a tragédia egy másik okáról, miszerint nem volt elegendõ számú speciális erõ, mai szóval kommandós, a helyszínen. Ekkor még a szurkolók a szektoraikban iszogattak és helyezték el zászlóikat a kerítéseken, majd szokásos nótáikat és buzdító szövegeiket énekelték. Volt egy szektor, a "Z" szektor, amely közvetlenül a leghírhedtebb huligánok helyéhez volt nagyon közel, és ahol semleges szurkolók, többnyire belgák foglaltak helyet. Mellettük azonban már Juventus szurkolók foglaltak helyek, olyanok, akik egyetlen szurkolói csoporthoz sem tartoztak. Mint utólag kiderült, ezekre a helyekre szóló belépõket sem lett volna szabad értékesíteni 19 órára, egy órával a kezdés elõtt, a stadion teljesen megtelt. Zászlók lengtek mindenütt, énekeltek az emberek, görögtüzek gyúltak, a feszültség fokozódott, annak ellenére, hogy a két szurkolótábort elkülönítették egymástól. Csakhogy a "Z" szektor túl közel volt a huligánokhoz, pontosan a Juventus szurkolókkal ellentétes oldalon. A stadionnak ezt a pontját mindösszesen két fegyvertelen rendõr vigyázta. Milyen fatális hiba volt. Teljesen egyértelmû volt, hogy valaki a részeg huligánok közül kiszúrja a tõlük pár méterre lévõ embereket, akik olaszul beszéltek, fekete-fehér zászlókat lengettek és sálakat viseltek… Mindez utólagosan teljesen egyértelmûnek tûnik, hogy egy ilyen kínálkozó alkalmat nem hagyhattak kihasználatlanul a részeg huligánok. Szinte a másodperc tört része alatt az angolok százai támadtak rá midenféle fegyverrel a védtelen olaszokra. Esélyük sem volt, mindezt pontosan mutatja, hogy a halottak mindegyike olasz és belga állampolgár volt, a huligánok közül senki sem sérült meg. Az áldozatok között volt egy szurkoló, aki Venezuelából utazott Belgiumba a meccs kedvéért. Tíz perc alatt zajlott le a történelem legborzasztóbb és legmegdöbbentõbb huligán pusztítása, amely futballstadionokban valaha megtörtént. Szégyen. Mi, és hozzánk hasonlóan az összes többi TV társaság, 20 perccel a tragédia után kezdtünk élõ képeket sugározni a helyszínrõl. Amit láttunk és sugároztunk, az az olaszok reagálása volt. Közülük sokan megpróbáltak közelebb kerülni az angolok szektoraihoz, és bosszút állni a huligánokon. A rendõrség azonban most már a két szurkoló tábor közé állt. Kétségtelen, hogy az elsõ élõ képek teljesen fals benyomást kelthettek a nézõkben, természetesen nem bennünk, hiszen mi az elsõ pillanattól kezdõdõen figyelemmel kísértük az eseményeket. Mindenkit biztosíthatok, hogy ez volt karrierem legdrámaibb pillanata. Egyszerûen nem lehetett szavakkal leírni az eseményeket, hiszen olyan volt az egész, mintha valami horror filmet láttunk volna. A sajtó munkatársainak fenntartott szektorból mindenki a halottak száma után érdeklõdött, de nagyon nehéz volt pontosítani. Az UEFA és a belga illetékesek megpróbálták eltussolni az ügyet. Ekkor már a halottakat elszállították a stadion egy eldugott sarkába, míg a sérülteket alkalmi orvosok látták el, mivel a helyszínen nem volt orvosi stáb, ami egy újabb oka a tragédiának. Jellemzõ a káoszra, hogy Dr. Giovanni Venutit, egy anconai Juventus drukkert, is a halottak sorába fektettek, holott miután visszanyerte eszméletét, a saját lábán hagyta el a helyszínt… Szégyen. Az illetékeseknek nem volt ötlete, hogy hogyan ürítsék ki a stadiont. Idõre volt szükségük, hogy megpróbálják megszervezni. A tömeget a helyén kellett tartani kettéosztva addig, amíg megtalálják a módját, hogy két külön úton hagyják el a szektorokat. Az idõnyeréshez szükséges volt, hogy lejátsszák a meccset, de a Juventus és a Liverpool játékosainak érthetõ módon nem volt kedvük ehhez. Nem volt egyszerû rávenni mindenkit, hogy játszanak, pedig a még nagyobb tragédia elkerülése érdekében muszáj volt játszani. Még a két miniszterelnök, Margaret Thatcher és Battino Craxi is erre kérte a játékosokat telefonon. Végül a két csapatkapitány, Gaetano Scirea és Phil Neal közösen jelentették be, hogy a mérkõzést lejátsszák. 21:29 volt ekkor Brüsszelben, és 15:29 Carcasban. Természetesen továbbra is adásban maradtunk, csak a német televízió fejezte be a sugárzást. Helyes döntést hozott a két csapat, elképzelhetik, hogy mi történt volna Brüsszel utcáin, ha nem rendezik meg a mérkõzést. A mérkõzést lejátszani kegyetlen volt, de logikus döntés volt. 21:39-kor elkezdõdött a mérkõzés. Az elsõ húsz percben a játékosok csak öntudatlanul kóvályogtak a pályán. Minden nagyon sportszerû volt. Valaki a meccs után azt mondta, hogy a Juventust hagyták nyerni az angolok. Én ezt azonban nem gondolnám. Az elsõ félidõ után a Juve játszotta a jobb focit, õk voltak azok, akik morálisabban erõsebbek voltak. Az viszont vitathatatlan, hogy a döntõ tizenegyes megítélése vitatható volt. Az 57.-ik percben történt, hogy Gillespie, aki Lawrenson helyére állt be, utolsó emberként buktatta Bonieket, aki Platini passzával tört volna kapura. A visszajátszások egyértelmûen azt mutatták, hogy a szabálytalanság egy méterrel a tizenhatoson kívül történt. A svájci bíró azonban, aki elég messze helyezkedett az esettõl, megítélte a büntetõt. Platini állt a labda mögé, és értékesítette biztos lábbal a tizenegyest. Ez a gól volt a klub 100. találata a kupasorozatban, és amely az elsõ BEK gyõzelmet jelentette a Juventusnak. A mérkõzést követõen az angol miniszterelnök a következõ nyilatkozatot tette: "Nem találok szavakat a történtekre, a felelõsség egyértelmûen Angliát terheli". Thatcher azonnali egyeztetésre hívta egyenesen Mexikóból az Angol Labdarúgó Szövetség elnökét, Frederick A. Millichip-et, és fõtitkárát, Edgar A. Croker-t. Az egyeztetés után, de még két nappal az UEFA június 2-ai döntése elõtt, az angol kormány nyilvánosságra hozta saját döntését, amely szerint az összes angol klubot kizárta az európai kupaküzdelmekbõl. A tragédiát követõen a huligánok csak kis részét sikerült azonosítani, megtalálni, és bíróság elé állítani. Nagyon sokan azonban a hírhedt "Z" szektor huligánjai közül semmilyen felelõsségre vonásban nem részesültek. Minden elõzetes várakozással ellentétben a történtek után a két klub között igen közeli, baráti kapcsolat alakult ki annak érdekében, hogy méltó módon tudjanak emlékezzenek meg az elhunytakról." Sok köszönet Vittorio Fioravantinak.